Ha valamilyen oknál fogva a babák feszengnek, tolják el magukat, akkor azzal, hogy kivesszük őket a kendőből, úgy tűnhet, hogy megoldottuk a problémát. De ha egyszer az embergyerek hordozásra születik, vajon miért csinálhatják ezt? Ezt biztosan nem tudhatjuk, de gondolkodjunk el rajta egy kicsit.
A feszengés, eltolás mindenképpen egy jelzés. Valami diszkomfort állapotot jelez, valamit szeretne, valami zavarja. Természetes és kívánatos dolog azonnal reagálni erre a jelzésre. Ám ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy ki kell vennünk őt a hordozóeszközből. Hiszen előbb-utóbb ismét lépnünk kell, az, hogy letesszük őt az ágyra, kanapéra, ritkán jelent egy-két percnél hosszabb távú megoldást. Mielőtt tehát azt gondolnánk, gyermekünk nem szeret kendőben lenni, nézzük, milyen egyéb magyarázatot találhatunk erre a jelenségre:
--Leggyakoribb oka a kényelmetlenségnek, a meleg. Ne feledjük, hordozás közben egy réteggel kevesebb ruhát adjunk a babára.
--Előfordulhat, hogy „kevés” a hordozás, cicire is vágyik a baba. Ne csodálkozzunk, ha babánk gyakran szeretne szopizni. A szoptatás nem csupán a baba éhségét csillapítja, sokkal több annál. Erősíti a kötődést anya és gyermeke között, nyugtató, altató, fájdalomcsillapító anyagokkal látja el. Mindezek az anyatejben vannak jelen, illetve a szopó mozgás hatására termelődnek a baba szervezetében. Érthető hát, hogy szinte bármilyen jelzést ad babánk, elsőként megpróbáljuk mellre tenni. Ehhez nem kell kivennünk a kendőből, nyugodtan szoptathatunk a kendőben!
--Félrecsúszott a baba ruhája, nyomja pl. a lábát. Amikor kivesszük a kendőből, a mozdulattól helyére kerül a ruha, látszólag attól oldódott meg a probléma, hogy gyermekünk kikerült a kendőből. Ha visszatennénk, talán már nem tolná el magát.
--Nem a jó ritmusban mozgunk. Kísérletezzünk! Vannak babák, akik a lágy ringást szeretik és vannak, akik a ritmusosabb, határozottabb mozgást. Ha abból indulunk ki, hogy sokezer évvel ezelőtt biztosan nem ringatással töltötték anyáink a napot, hanem munkával, mert el kellett sétálni a bogyós bokrokhoz, mert fát kellett szedni a tűzhöz, mert el kellett menni a folyóhoz vízért, szóval határozott céljaik voltak, amiért célirányosan mozogtak, akkor talán könnyebben meg tudjuk érteni, miért nem elég, ha ringatózunk, miért vágynak gyermekeink arra, gyorsabban, ritmusosabban mozogjunk. Ehhez nekünk is csak céltudatosan kell mozognunk. Tűzzünk ki magunk elé egy célt, pl. menjünk ki a kisboltba, vagy menjünk egy kört a háztömb körül.
--A hordozó személy feszült, és ettől a baba is azzá válik. Nem kell nagy dolgokra gondolni, az is elég lehet, hogy csupán túl gyors eredményt várunk a hordozástól. Azt szeretnénk például, gyermekünk gyorsan aludjon el, hogy máris csinálhassuk is egyéb teendőinket. Ettől feszülté válunk, ők pedig a kis antennáikkal érzékelik ezt, ingerültebbé válnak és pont ezért nem tudnak elaludni. Így könnyen a 22-es csapdájában találjuk magunkat. Pedig arra is rá kell szánni az időt, hogy elaltassuk a babát, hiszen vannak gyerekek, akiknek több idő kell az alváshoz szükséges ellazuláshoz. Bele kell engednünk magunkat, hogy igen, most babázunk 5-10-15 percig, utána jöhet a porszívó. Tereljük el a figyelmünket, mozogjunk ritmusos zenére, olvassunk hangosan, menjünk ki a lakásból, de a legfontosabb, kísérletezzük ki saját megoldásunkat.
Nagyon fontos, hogy figyeljünk arra, ha babánk jelzést ad, reagáljunk rá minél hamarabb! Azonban nem kell minden esetben kivennünk őt ahhoz, hogy megoldást találjunk a problémára. Próbálkozzunk, kísérletezzünk és meg lesz az eredmény!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése